Elkerülhetetlenné vált az agrárszakok szerkezetének átalakítása
Sokéves lemaradást pótol az agráregyetemek integrációja – erről is beszélt Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem megbízott rektora ma reggel a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. Mint kitért rá, több szak esetében a képzések felépítése nem tartotta a lépést a mindennapi gyakorlatban elvárt szinttel, így a szakok szerkezetének átalakítása elkerülhetetlenné vált.
Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója a műsorban arra is kitért, hogy a 21. századi elvárásoknak megfelelő szakemberek képzésében nagy segítséget jelentett a duális képzés bevezetése. Az ilyen rendszerben részt vevő hallgatók ugyanis jobban beleláthatnak a cégeket érintő ügyekbe és a piac igényeibe. Épp ezért az integráció keretében új szintre helyezik az Egyetem és a piaci szféra kapcsolatát is.
A teljes interjú az alábbi linken érhető el.