A hazai termőföld értéke mindannyiunkban megerősítést kell, hogy nyerjen
Megnyitotta kapuit az idén 33. alkalommal megrendezésre kerülő Bábolnai Gazdanapok a Nemzeti Ménesbirtok területén. Mint azt Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem rektora köszöntő beszédében hangsúlyozta, a koronavírus-járvány évében a hétköznapi emberek számára is sokkal inkább világossá vált a hazai termőföldek és az itthon előállított egészséges élelmiszerek jelentősége.
„Az idei esztendőben a korábbiaknál sokkal jobban tudatosult mindannyiunkban, hogy az egészség megőrzése és védelme nem a kórházakban, nem a gyógyszertárakban vagy a rendelőintézetekben kezdődik, hanem a földeken. Azokon a termőföldeken, ahol előállítjuk az egészséges élelmiszerek alapanyagait, amelyet ezt követően fel tudunk dolgozni. A társadalom szélesebb körében az is nyilvánvalóvá vált, hogy az autógyárakat el lehet vinni más országokba, a gyógyszergyárakat és logisztikai központokat át lehet telepíteni keletebbre, de a termőföld, amely az egészséges élelmiszeralapanyagot és feldolgozása révén az egészséges élelmiszert jelentheti, itt marad.” Mint azt a rektor kiemelte, a hazai termőföld értéke mindannyiunkban megerősítést kell, hogy nyerjen. Magyarország mellett nagyon kevés olyan ország van ugyanis a világon, amely képes arra, hogy ne csak annyi élelmiszert állítson elő, amennyire határain belül szükség van, hanem azon túlmenően, külpiacokra is termeljen.
A szeptember 10-12. között megrendezésre kerülő Bábolnai Gazdanapokon a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) és a Szent István Egyetem (SZIE) 100 négyzetméteres közös standon várja a látogatókat. Az Egyetem színes, interaktív programjain traktor- és élőhal-bemutatóval várja az érdeklődőket, akik saját készítésű chipset, sajtot és paradicsomlét, valamint saját termesztésű burgonyát és szőlőt is kóstolhatnak a stand területén. A rendezvényen az Agrokaland játékkonzollal jelen van a Hello Modern Agrárium is.
Fotók: Magyar Mezőgazdaság Kft., Pusztay Gabriella, Hegedűs Ágnes