Tájékoztató oklevélkiadás menetéről
Mint arról a 101/2020. (IV.10.) kormányrendelet 6. §-a rendelkezik, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól. A rendelkezés értelmében tehát mindazok a sikeres záróvizsgát tett hallgatók, akik a korábbi egyetemi és főiskolai szakok képesítési követelményei szerinti, továbbá az alap- és mesterképzési szakok, felsőoktatási szakképzések és szakirányú továbbképzések képzési és kimeneti követelményei szerinti nyelvvizsga követelményt nem teljesítették, a nyelvvizsga követelmény teljesítése nélkül kaphatják meg oklevelüket.
A Szent István Egyetemen mindez több ezer volt hallgatót érint, emiatt az adatellenőrzés, az oklevelek kiállítása és kiadása rendkívül hosszadalmas folyamat. Ezúton szeretnénk ugyanakkor jelezni, hogy intézményi szinten az oklevelek több mint 80 százalékának kiállítása már megtörtént, a hátralévő oklevelek kiadására pedig 2021. január 31-ig sor fog kerülni.
Ezúton szeretnénk megköszönni az érintettek türelmét, várakozását és megértését az ügy elhúzódása miatt.