Új funkcióval gazdagodtak a HR területei a pandémiás időszak alatt
A koronavírus első hulláma a hazai vállalatok harmadánál okozott létszámcsökkenést, a leggyakrabban alkalmazott válságkezelő intézkedések közé pedig az új munka- és egészségvédelmi rendelkezések, valamint az otthoni munkavégzés bevezetése tartozik – derül ki a KoronaHR elnevezésű kutatás eredményeiből, melyben a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának munkatársai is közreműködnek.
A KoronaHR elnevezésű kutatás három szakmai civil szervezet, tizenhárom egyetem, hét területi gazdasági kamara, egy önkormányzat, egy elhelyezkedést segítő vállalkozás és egy kutatási program összefogásával indult el idén júniusban. A vizsgálatok szerint a magyarországi munkáltatók a "vírusválság" első hullámát megfeszített munkával, de sok szempontból eredményesen vették. De vajon mit tanulhatunk a második hullámból? Az online kutatások első fázisát 2020. június 15-július 31. között végezték 508 szervezet (cégek, intézmények és nonprofit szervezetek) részvételével – nyilatkozta a kutatás vezetője, Dr. Poór József egyetemi tanár (Szent István Egyetem).
Dr. Karoliny Mártonné egyetemi magántanár (Pécsi Tudományegyetem) információi szerint a válaszadók túlnyomó többsége versenyszférában működő magántulajdonú cég volt, továbbá mintegy 15 százalékos aránnyal a közszféra- és nonprofit szervezetek is képviseltették magukat.
Csehné dr. habil. Papp Imola egyetemi docens (Eötvös Lóránd Tudományegyetem) véleménye szerint a koronavírus-válság első fázisa a szervezetek alig harmadánál hozott létszámcsökkenést, ezen belül pedig csak alig tizedénél okozott jelentős mértékű visszaesést. Ez az arány nem követi a nemzetközi trendeket, ahol a munkahelyek megszűnése lényegesen meghaladta a prognosztizált szintet, és a nagy válság idején tapasztalt mértéket.
Dr. Szabó Katalin egyetemi adjunktus (Szent István Egyetem) úgy véli, hogy a legelterjedtebb általános intézkedések közé tartozott a szervezeti hatékonyság növelése, az általános költségcsökkentés, a beszerzések, a kiadások elhalasztása és a stratégia átdolgozása. A leggyakrabban alkalmazott HR válságkezelő intézkedések közül az új munka- és egészségvédelmi intézkedéseket, a home office elrendelése és az utánpótlási/helyettesi tervek kidolgozása jelent meg a válaszadók visszajelzéseiben.
Dr. Majó-Petri Zoltán egyetemi docens (Szegedi Tudományegyetem) meglátása szerint a HR területei új funkcióval gazdagodott. Általában véve elmondható, hogy az egyes szervezetek a HR területéhez delegálták a különböző pandémiás és higiéniás szabályok koordinációját. A válaszadók közel kétharmada szerint ma több feladat hárul a HR-es kollégákra, mint korábban. Ezek ráadásul a felmérés adatai alapján, turbulens módon jelentkeznek. Ugyanakkor a vizsgálatban résztvevőknél a szakszervezetek szerepe érdemben nem változott. Ennek magyarázata az lehet, hogy a második hullám során a munkaadók és a munkavállalók egyaránt rendezett munkaügyi kapcsolatokban érdekeltek.
Dr. Kunos István egyetemi docens (Miskolci Egyetem) hangsúlyozta, hogy a pandémiás helyzet kialakulása és hosszabb távú fennmaradása a munkaerőpiac szerkezetére és a kapcsolódó elvárásokra is hatással van. A veszélyhelyzethez társuló korlátozó intézkedések által érintett területeken munkahelyek és teljes munkakörök szűntek meg, háttérbe szorítva a vendéglátás, a turizmus és a csak fizikai üzlethálózattal rendelkező egységek fennmaradási lehetőségeit.
Dr. Hegedüs Henrik oktató és kutató (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) kiemelte, hogy számos nem tipikus munkaügyi megoldásról hallhattunk, mint például a fizetés nélküli állásidő, a részmunkaidős foglalkoztatás (50%-os munka 50%-os munkabérért), vagy pedig a készenléti szabadság a munkabér egynegyedéért. A felső vezetés juttatásai bizonyos részéről lemondva –tulajdonosi támogatással – Szociálpolitikai Alapítványt hozott létre, segítve ezzel a vállalat hátrányos helyzetű munkavállalóit.
Dr. habil. Szűcs Beáta egyetemi docens (Pannon Egyetem) hangsúlyozta, hogy a pandémia első hulláma során jelentősebbé vált kompetenciacsoportok között inkább a társas és módszertani kompetenciák állnak az élen, mintsem a szakmaiak. Előbbiek például a digitális kompetenciák, az IT-ismeretek, az online technológia, a kommunikáció, az asszertivitás, a konfliktuskezelés, az empátia, az emocionális intelligencia (EQ), a szociális készségek, az együttműködés, a csapatmunka, a rugalmasság, valamint a gyors alkalmazkodás. A pandémia időszaka alatt fontosságukból veszítő kompetenciákat az előzőeknél jóval kevesebbet azonosítottak. Közülük élen a személyes jelenlét, a kapcsolatteremtés, a személyes kommunikáció és az információ megosztása állnak.
A koronavírus járvány pozitív hozadékaként – kihasználható lehetőségként – említhetjük, hogy megmutatta a vizsgált szervezetek számára azokat a kritikus HR-pontokat, amelyek erősítést igényelnek. Egyik ilyen kihívást jelentő feladatként említette Dr. Szabó Szilvia egyetemi docens, szakvezető (Budapesti Metropolitan Egyetem), hogy a válaszadók ismét a rangsor élére helyezték a belső kommunikáció javítását, hatékonyabbá tételét.
A KoronaHR kutatás folytatásaként újabb vizsgálatok folynak, amelyek keretein belül a szakértők folytatják és analizálják a pandémia második fázisának hatását a vállalatok és intézmények HR-tevékenységeit illetően. Az ehhez kapcsolódó eredményekről is hamarosan beszámolunk – nyilatkozta dr. Dajnoki Krisztina egyetemi docens, szakvezető, intézetigazgató (Debreceni Egyetem).
A KoronaHR kutatás résztvevői:
- szakmai civil szervezetek: Humán Szakemberek Országos Szövetsége (HSZOSZ), Országos Humánmenedzsment Egyesület (OHE), Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT)
- egyetemek: Budapesti Gazdasági Egyetem, Debreceni Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Széchenyi István Egyetem, Miskolci Egyetem, Budapesti Metropolitan Egyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Szent István Egyetem, Pannon Egyetem, illetve a szlovákiai Selye János Egyetem
- területi gazdasági kamarák: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK), Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK), Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK), Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (JNSZKIK), Pécsi-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK), Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK)
- Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
- Frissdiplomás Kft.
- Leader kutatási program