„Terítéken” a mezei nyúl – kutatás Babatvölgyben

A SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Vadvilág Megőrzési Intézete a GAK Kft-vel együttműködve a mezei nyúl állomány természetes körülmények közötti növelése céljából folytat kutatást Babatvölgyben. Arra keresik a választ, tájékoztatott dr. Heltai Miklós egyetemi tanár, intézetigazgató-helyettes, hogy milyen élőhelyen érzi jól magát a mezei nyúl, milyen feltételek mellett képes a túlélésre a számára egyre rosszabb minőségű élőhelyi körülmények között.

A természetben élő minden állatnak szüksége lenne a biológiai változatosságra. A mezőgazdálkodás mai rendszere ezt a feltételt igencsak veszélyezteti, hangsúlyozta a professzor. A több száz, vagy akár egy-két ezer hektáron is megforduló nagyvadfajok (őzek, szarvasok, vaddisznók) számára még változatos marad a környezet, de a kis helyen mozgó mezei nyúlnak egyre kevesebb esélye marad arra, hogy a számára szükséges változatosságot megtalálja. A homogén környezetben pedig nem talál megfelelő minőségű táplálékot, búvóhelyet. Ennek is következménye, hogy állománya és így terítéke is folyamatosan csökken.

A Vadvilág Megőrzési Intézetnek az a szakmai álláspontja, hogy vadgazdálkodást állattenyésztési eljárások nélkül is lehet sikeresen folytatni. Vadfajainkkal lehet úgy is gazdálkodni a természetben, és lehet úgy is tudatosan gazdálkodási modelleket végrehajtani a gyakorlatban, hogy ne kelljen a különböző tenyésztési eljárásokat alkalmazni. A vadvilág igazi értéke az, hogy ha a természetes állapotban hagyjuk, megőrizzük és tartamosan hasznosítjuk. Dr. Heltai Miklós úgy gondolja, hogy ezt meg lehet csinálni a mezei nyúllal is és a fácánnal is.

A fácántenyésztés széles körben ismert vadtenyésztési eljárás hazánkban. A kutató szerint ennek nagyon erős és hosszú távú, bizonyított negatív hatásai vannak.

A fácántenyésztés megjelenése például előidézte a természetes állomány túlhasznosítását. Azt feltételezték, hogy ha valahová kiraknak 100 tenyésztett fácánt, akkor az ezután terítékre hozott 100 fácán a természetes állományt nem érinti. Nem számoltak azzal, hogy mire októberben vadászni kezdtek a júliusban kirakott 100 fácánra, addigra abból 70 már elpusztult. Így 30-at lőttek a tenyésztésből, 70-et pedig a természetes állományból.  Ez önmagában csökkentette az utóbbit. És ekkor még nem beszéltünk arról, hogy a tenyésztésből származó példányok gyengébbek, „butábbak”, mint a természetben szaporodó állomány. Sokaságukra pedig összegyűlnek a ragadozók és nemcsak azokat az állatokat eszik meg, amiket kihelyeztek. A szaporított állomány betegségeket is terjeszthet.

A „vadtenyésztés” nem tartozik a klasszikus vadgazdálkodáshoz. Az utóbbi azon alapul, hogy a szakemberek miként tudnak az élőhellyel bánni, hogyan tudnak azon javítani, képesek-e kezelni az adott faj ragadozóit, ki tudják-e számolni az állomány növekedését a populáció dinamikai adatokból, s meg tudják-e határozni a hasznosítható mennyiséget.

Az utolsó, viszonylag nagy mennyiségben rendelkezésre álló apróvadfajunk a mezei nyúl.  Ebből a teríték a hatvanas évektől folyamatosan csökken, napjainkban 100 ezerre tehető. Ráadásul egyre nagyobb az igény a vadászata iránt, hiszen egyre kevesebb helyen lehet rendesen vadászni, és egyre jobban megy fel az ára. Ma már egy-egy őzsutát vagy gidát olcsóbb terítékre hozni, mint egy nyulat, mondta dr. Heltai Miklós. Többet ér a piacon egy nyúl, mint egy őz! Ennek az egyik sajnálatos következménye az lett, hogy az országban többfelé tenyésztéses eljárásokkal próbálkoznak. A mezei nyulat kétféle céllal tenyésztik. A nagyobb mennyiséget a mediterrán piacra, leginkább Olaszországba exportálják élve.

Kisebb részben a mezei nyúllal is az történik, mint ami a fácánnal. Úgy gondolják, azzal lehet megoldani a mezei nyúl hiányát, hogy tenyésztik, kiengedik a természetbe és akkor ott több lesz. Csakhogy az a baj, hogy a természetben azért van egyre kevesebb nyúl, mert valami – azaz a homogén, mezőgazdasági élőhely – nem jó neki. Nem megfelelő az élőhelye. A vadgazdálkodási hibák mellett a vadásztársaságok vagy a vadgazdálkodási egységek nem foglalkoznak a ragadozókkal, márpedig a mezei nyúlra sokan éhesek. Rókák, madarak, borzok. Ilyen helyzetben nincs értelme a nyúl kihelyezésének. Megfelelő búvóhely és etetés nélkül csak idő kérdése, hogy mennyi idő alatt pusztul el az a „tapsifüles”.

A kutatás Babatvölgyben természetes körülmények között zajlik. A munkát az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztálya támogatja.

A fotók Molnár Árpád felvételei.