Új Nemzeti Kiválóság Program - több mint 194 millió forint ösztöndíjtámogatás jár a SZIE-nek
A Szent István Egyetem – az ÚNKP ösztöndíjprogramban részt vevő intézményként – idén összesen több mint 194 millió forint támogatási keretre jogosult.
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) 2016-ban indult, több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatokat magába foglaló program, melynek célja, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogassa. Az ÚNKP olyan – alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló – hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.
A 2020/2021-es tanévben meghirdetett pályázatok:
- Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás: célja az alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
- Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás: célja a mester- (osztatlan) képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
- Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás: célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató, doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek kutatási és alkotó tevékenységének, valamint szakmai fejlődésének támogatása.
- „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás: célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató fiatal kutatók, predoktorok és doktorjelöltek, doktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint doktorvárományosok esetén a doktori disszertáció (PhD, DLA) megírása.
- Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás: célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása.
- „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás: célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítő, alap-, osztatlan vagy mesterképzésre jelentkező, elsőéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, valamint a tanulmányi kötelezettségen túlmutató kutatói tevékenység támogatása.