A normatíva növelésére a költségvetés 3,5 milliárd forintot biztosít
Február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint jövő hónaptól harmadával nő a hallgatói normatíva, s a minimális ponthatár csökkenésével számos kiemelt szakon javulnak a továbbtanulni készülők esélyei.
A tavalyi szabályokhoz képest a felvétel feltételeiben csak annyi változás történt, hogy valamennyi alapszakra kötelező az emelt szintű érettségi, amiért így is jár a plusz ötven pont. E feltétel alól kivételt jelentenek azok a képzések, ahol a felvételi pontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga eredményéből számítják, de a felsőfokú végzettséggel már rendelkezőknek sem kell újból érettségit tenniük.
A tárca tudatta, negyvenegy kiemelt szak esetében határozták meg, hogy az állami ösztöndíjas képzéseknél a bekerülési ponthatár nem lehet magasabb négyszáz pontnál. Mint írják, a jelentős csökkentés esélyt teremt a többletponttal nem rendelkező, de a középfokú tanulmányaikat kitűnően záró diákoknak. Így például az előző évihez képest a gazdálkodás szakon négyszázhúszról négyszázra csökkent a minimum ponthatár. A végleges értékek az egyes képzéseken, bizonyos intézmények esetében a jelentkezők számától és a maximális szakos kapacitástól függően négyszáz pont felett alakulhatnak.
A Minisztérium hozzátette, a hallgatói normatíva tavaly szeptember 1-től 119 ezerről 128 520 forintra nőtt, a következő hónaptól pedig 166 ezer forintra fog bővülni. Az e célra fordítható keret negyven százalékkal bővül, ehhez a költségvetés idén 3,5 milliárd forint többletforrást biztosít.
A hazai felsőoktatási ösztöndíjak mellett a hallgatóknak felsőoktatási tanulmányaik alatt lehetőségük van külföldi részképzésen vagy szakmai gyakorlaton részt venni. A mobilitási ösztöndíjak oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését teszik lehetővé egy másik országbeli felsőoktatási intézményben.
Forrás: kormany.hu