Bajnok a GEAC összetett csapata
A budapesti Iharos Sándor atlétikapálya adott otthont július 25-26-án az Összetett Országos Bajnokságnak, valamint a Honvéd Kupának, melyeken kiváló gödöllői eredmények születtek.
A tízpróba során a GEAC atlétái közül Tóth Zsombor szerepelt a legjobban, aki a felnőttek között a második, az utánpótlás kategóriában az első helyet szerezte meg 6637 pontjával, ami eddigi legjobb eredménye. Kriszt Botond a felnőttek között a harmadik helyen végzett az összetett versenyen 6.271 ponttal. Szamosi András a felnőttek között negyedik helyen végzett, ám az utánpótláskorú versenyzők közül ő volt a második legjobb, 6.143 szerzett egységgel, ami egyéni csúcs a számára. A fentebb említett három fiatalember alkotta csapat szerezte meg az első helyet a csapatversenyben összesen 19.051 pontot gyűjtve. Edzőjük Zsivoczky-Pandel Attila.
Az Összetett Bajnoksággal párhuzamosan zajlottak a Honvéd Kupa eseményei, ahol Ajide Dániel teljesített kiválóan. A GEAC 20 éves atlétája a szombati napon szerepelt az utánpótláskorú 4x100 méteres válogatott váltójában, vasárnap pedig először 100 méteren futott új egyéni csúcsot 10,97 másodperccel. Ezután élete első 400 méteres távján fantasztikusan teljesített: 47,82 másodperccel a harmadik helyet szerezte meg a versenyszámban. A 4x100 méteres váltóban Pótha Johanna az „U23 válogatott” elnevezésű formációban kapott helyet, ahol ki is vette szerepét a négyes győzelmében.
A magasugró Kriszt Katalin eddig javuló formát mutatott az idei versenyein, a női magasugrás Szuper Liga versenye során 174 centis eredményével harmadik helyet sikerült megszereznie. Az Ifi Liga 400 méteres gátfutásában versenyzett újra Soos Levente, aki a tavaly Debrecenben futott idejét több mint 5 másodperccel tudta megjavítani. Az új egyéni csúcsa 55,56 másodperc lett. A sportolók edzői: Körmendy Katalin, Deutsch Péter, Pogány Mihály és Kovács Zoltán.