Kedvező diákhitel konstrukciók
Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Gazdasági Akcióterv részeként bejelentette, hogy a vállalati leállásokra reagálva online képzések kezdődnek. Annak érdekében, hogy a felnőttképzésben résztvevők számára ez attraktív legyen, a képzések, a tandíj 95%-át a költségvetés át fogja vállalni, és ki fogja fizetni. Azon munkavállalók esetében, akik ebben az időszakban esetleg kikerültek a munkahelyükről, egy kedvező kamatozású, nulla százalékos kamatozású, kedvező diákhitelt, felnőttképzéses diákhitelt fogunk létrehozni, ami az egyetemi diákhitelhez hasonlóan megkapható. Ezenfelül az egyetemi hallgatók, akik jelenleg távoktatásban tanulnak és számos lehetőségük megszűnt, hiszen nem tudnak vállalatoknál dolgozni, nem tudnak egyéb módon pénzt keresni, akinek ezzel gondja van, itt egy egyszeri ötszázezer forintos szabad felhasználású, nulla százalékos kamattal rendelkező diákhitel konstrukciót hoztunk létre, amelyet ők a Diákhitel Központon keresztül tudnak igényelni - mondta a miniszter az Operatív Törzs tegnapi ülését követő sajtótájékoztatón.