TÁJODÜSSZEIA 2020 (2021) kiállítás
A Magyar Építész Kamara (MÉK) Tájépítész Tagozata együttműködve a Magyar Tájépítészek Szövetségével (MTSZ) 2021 tavaszán szakmai seregszemlét rendez a magyar tájépítészek 2015 utáni legjobb tervei, legjelentősebb munkái, kutatásai és legszínvonalasabb megvalósult alkotásainak bemutatása, széleskörű megismertetése, a szakma társadalmi ismertségének növelése érdekében.
A MÉK Tájépítész Tagozata és az MTSZ vezetősége felkéri tagjait, valamint a szakma többi képviselőjét, a szakterületen tevékenykedő cégeket, akik munkáik bemutatását e seregszemle keretében vállalják, hogy részvételi szándékukat 2020. október 5-ig jelezzék az alábbi linken található regisztrációs űrlapon. A kiállítás témakörei: kert-és szabadtérépítészet, települési léptékű tervezés, tájtervezés, területfejlesztés, tájvédelem, örökségvédelem, kutatás és elmélet, társadalmi akció, tájművészet és dizájn.
Minden kiállítónak maximum 5 projekt bemutatására van módja. A beérkezett javaslatok közül a kiállításra kerülő projekteket – a MÉK Tagozat és az MTSZ 2-2 vezetőségi-, illetve elnökségi tagjából álló zsűri javaslata alapján – a kiállítás kurátora fogja kiválasztani.
A kiállításra 2021. március 4-én kerül sor.
Bővebb technikai információkat az alábbi levélben olvashat.
További információ: az MTSZ honlapján (https://tajepiteszek.hu) illetve közösségimédia-felületein, valamint Boromisza Zsombortól szerezhetők az alábbi elérhetőségeken: tajodusszeia@gmail.com, 06/30-349-6658
Csatolmány | Méret |
---|---|
tajodusszeia2020_2021kiallitas_-_korlevel.pdf | 195.12 KB |