Vasútvonalak mentén és vadetetők közelében is átalakul a növényvilág
A biológiai sokféleség, azaz a biodiverzitás riasztó mértékben csökkent az elmúlt években, melynek hátterében a földhasználat változása, az élő szervezetek közvetlen felhasználása, a klímaváltozás, a környezetszennyezés, valamint az özönfajok térnyerése áll. A Szent István Egyetem fiatal kutatói ennek kapcsán új adatokkal támasztották alá, hogy vasútvonalak és vadetetők közelében is jellemző az agresszíven terjedő növényfajok térnyerése.
Számos kutatás bizonyította, hogy a tájakat átszelő vasútvonalak igen speciális élőhelyek, melyek egyedi sajátosságaik révén teret adnak az idegenhonos özönnövények terjedésének. Magyarországon azonban kizárólag a vasúti pályaszakaszra és annak közvetlen környezetére kiterjedő vizsgálatot korábban még nem végeztek, így a hazai körülményeket nem lehetett pontosan ismerni.
Schermann Balázs Gábor természetvédelmi mérnök mesterszakos hallgató e hiányosság pótlására a Hatvan-Gödöllő vasútvonal egy 30 kilométeres szakaszán tárta fel a növényfajok jelenlétét a vasúti pálya külső tengelyétől számított 10 méteres távolságig. A gyalogos bejárás és vonatról történő megfigyelés során a fiatal szakember összesen 19 inváziós növényfajt írt le a területen, melyek közül a legjelentősebbek a fehér akác, a kanadai aranyvessző, a nyugati ostorfa, a zöld juhar és a közönséges selyemkóró voltak.
Fontos eredmény, hogy a vizsgált szakaszon egyetlen olyan 250 méteres kisszakasz sem fordult elő, amely mentes lett volna az özönnövényektől, a fehér akác pedig legalább egyszer minden kilométeren előfordult. Mindez arra utal, hogy a Hatvan-Gödöllő vasútvonal különösen fertőzött élőhelynek számít az özönnövények szempontjából.
Egyre elterjedtebbek hazánkban a szakmai berkekben szóróknak nevezett vadetetőhelyek is, így indokolttá vált annak vizsgálata, hogy jelenlétük milyen hatást gyakorol az érintett terület természetes vegetációjára. Rusvai Katalin, a SZIE Környezettudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója ennek kapcsán a Mátrai Tájvédelmi Körzetben jellemző három eltérő szórótípus esetében mérte fel az őshonos és invazív növényfajok jelenlétét, melyekből következtetéseket lehetett levonni a vadetetők gyomfertőzöttségét illetően.
Az eredmények szerint a gyomfertőzöttség jellemzően a szórók közvetlen környezetére terjed csak ki, a gyomok aránya ugyanis minden területen csökkent a szórók középpontjától távolodva. Ez a hatás ugyanakkor nem hanyagolható el, hiszen a szórók így is gyújtópontjai lehetnek egy későbbi biológiai inváziónak.
A három vizsgált szórótípus esetében ugyanakkor lehetnek eltérések, az eredmények szerint ugyanis a tisztáson lévő szórók jóval fertőzöttebbnek bizonyultak, mint az erdeiek. A fiatal kutató az úton lévő szórók esetében is jelentős eltéréseket tapasztalt, ezek gyomossága ugyanis záródástól, feltártságtól és kitettségtől függően változott.
A kutatók ajánlása szerint tehát a szórókat ajánlott volna inkább erdei területeken elhelyezni, a védett területek biológiai sokféleségének megőrzése érdekében pedig szükséges volna az etetőanyag kiszórásának mennyiségi és minőségi szabályozása is.
A két fiatal kutató munkáját Dr. Czóbel Szilárd, a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Természeti Erőforrások Megőrzése Intézetének egyetemi docense segítette.
1. kép: Felmérés a Hatvan-Gödöllő vasútvonal mentén (Fotó: Schermann Balázs Gábor)
2. kép: Minden szórónál 88 ilyen kvadrát segítségével zajlott a növényzet felmérése (Fotó: Rusvai Katalin)
3. kép: Terepi felmérés egy erdei szórónál (Fotó: Rusvai Katalin)
